Lenne egy (+egy) javaslatom.
Sztem legyen aukciós draft. Persze ezt is meg kellene szavaztatni, mert annak aki egyáltalán nem lesz gépközelben nyilván jobb a Snake forma, mivel nagyobb az esélye egy-két jobb játékos kifogására.
Cimi már elmondta, de tényleg sokkal több menedzselés van így a draftban, érdemes átgondolni mik a prioritások, kit mennyiért vennénk meg.
Ha még valaki nem hallott volna róla: A draft ugyanúgy körökre van osztva, minden körben kijelöl vki egy játékost, akire lehet licitálni a (minden csapat rendelkezésére álló) 200 egységből (vagy dollár/peták/tallér... kinek mi tetszik). A körök addig tartanak amíg mindenkinek be nem telik a csapata. Ez utóbbi lényeges, a rendszer automatikusan fenntart min. 1 egységet egy adott hiányzó kerettagra, így nem történhet meg, hogy 4 egység jusson 6, még draftolandó játékosra.
Amennyiben a javaslatom kedvező fogadtatásra talál, úgy azt is felvetném, hogy csökkentsük (pl. egy G és egy F kivonásával) a keretlétszámot. (Egyébként ez a 15+3 keret a tavalyi ötfős mezőnyhöz jól passzolt, de nekem így már túl mélyről jönnének fel játékosok. Persze másnak éppen emiatt tetszhet a dolog...)