Nem a túrót nem befolyásolja. Pont, hogy befolyásolja, mert abban a pillanatban, hogy lecserélsz egy olyan játékost, aki nem játszik adott napon egy olyanra, aki igen, máris egyértelmű, hogy többször használtál játékost az adott poszton, mint a 82 meccs. Így játszottam eddig is, nem véletlenül.
Ugye most nem azt akarjátok mondani, hogy hiába vacakoltam csaknem két hónapon keresztül mindig azzal, hogy minél telítettebb legyen mindig a keret, hogy el tudjak mozdulni az utolsó helyekről, mert úgyis van valami tököm limit, ami majd február végén azt mondja nekem, hogy heló, nem állíthatsz erre a posztra többet játékost. Márpedig ezek szerint így van, és annak ellenére, hogy most át van állítva 164-re, még mindig azt jelzi, hogy van olyan poszt, ahol már 49%-nál járok. Vagyis nem hogy az alapszakasz végéig, hanem február végéig is alig tart majd ki a keret. De Chosennél látok még egy ennél is hajmeresztőbbet, mert ott van egy majdnem 57%-os adat is. Az lehet, hogy 1 hónapig sem tart már ki.
Innentől kezdve nekem tanulás és szabályok ide vagy oda, értelmét vesztette az egész, mert esélyem sem maradt (137-nél meg aztán főleg nem lett volna). Persze figyeltem volna oda jobban a szabályokra, ez jogos, de most úgy felk.tam az agyam, hogy szerintem ezzel most csak a Paysans jár majd jól, már ha igényt tart Gasolra, ha kivágom a teljes keretemet waiverre. Ekkora egy f.ágot, mert elnézést, de ennek mi a bánat értelme van, akkor teljesen másképp játszottam volna, és köze nem lenne a jelenlegi állománynak ahhoz, amilyen most. Hagyom inkább a bánatba az egészet, ekkora hülyeséget tényleg.