BuzzerBeater Forums

BB Magyarország > U21VII.

U21VII.

Set priority
Show messages by
This Post:
00
286435.237 in reply to 286435.236
Date: 9/4/2020 1:28:20 PM
Overall Posts Rated:
55
Arra gondolok, hogy bőven több az olyan draftolt, akinek belül vagy kívül bőven van olyan skillje, ami 6 alatti. Ettől még kiváló tagja lehet a válogatottnak, ha az erősségeire gyúr rá az, aki neveli. Olyan játékost, mint a bosnyák IR, már akkor is csak ritkán tudtunk nevelni, amikor én voltam kapitány, azóta pedig bőven csökkent a felhasználóbázis. De OSP-ben olyan kiegészítői vannak, ami nagyon megnyomja a számot. Szezon elején behívtad a két DH jelöltemet, akkor álltak 12-es ODval és 11-12-es tempódobással. Ki lettek szelektálva gondolom, mert azóta sem kaptam semmit róluk, a keretben pedig nincsenek bent. Tény, marha mélyről indultak, pusztán 5-ös edzővel, a benti pontszámuk most is csak 18. Így nincs kiemelkedő OSP-jük, főleg, mert a passzolásuk is a béka segge alatt van. De hozták volna az OD-JS-JR elvárást, ha úgy edzem őket tovább, így 1-1-et kaptak egész szezonban. Ellenben a mostani válogatottból kint van átadón két játékos egész szezonban. A 101-es OSP-jűt, gondolom, belső támadáshoz szeretnéd használni, a másikat nem látom pl. hogy bármire lehetne. Átdobni mind a kettőt átfogják kívül-belül, ellenben rengeteg dobást fognak elvállalni a magas TECH+DRI miatt, kérdéses hatékonysággal. Nekik van gondolom a legmagasabb OSP-jük. Lehet, hogy én tévedek és végigverjük velük a világot, akkor én fogok elsőként gratulálni. De a helyzetet látva kicsit rosszul esik az alacsony védekezések miatti panaszkodás.

This Post:
00
286435.238 in reply to 286435.237
Date: 9/4/2020 5:50:36 PM
Zero Gravity
II.3
Overall Posts Rated:
185185
Second Team:
Ground Zero
Kuldd at akik nalad vannak kerlek.
Sajnos nem tudom fejben tartani nevekkel, managerekkel az osszes korosztalyt, igy most nem tudom kik ok, meg melyik evjarat.
A Facebook csoport pont azert lett letrehozva mert sokkal egyszerubb ott irni egymasnak, kepeket beszurni, kommunikalni stb stb.
Oszinten most nem vagom melyik korosztaly volt a te ket DH-ad, de persze nezzuk meg, beszeljunk.

Az altalad "sirasnak" titulalt vedekezes problemam pedig azt gondolom jogos.
Nezd meg az idei 21 eves meccseinket, vagy a 4 edzomeccset amiket most irtam le a 20 evesekkel, mindnel lathato hogy hiaba van tamado potencialban kiemelkedo csapatunk (ahogy irtam is az idei 21 utan az osszefoglaloban 7. helyen vegeztunk dobott pontokkal) ha kapott pontokban meg 38.
Bajnoksagot is ugy nyertem (es ezt is leirtam meg anno) hogy speckon osszerakott csapatom volt, komoly vedekezessel.

Ezen felul azt gondolom ha minden statisztikat, hatterinfot felreteszunk es csak azt mondjuk hogy na ennek a sracnak ez a prioritas, vagy maniaja, vagy strategiaja, vagy nevezzuk barminek, akkor sem neveznem sirasnak, csak nekem eppen ez fontos, vagy nagyobb hangsuly kap mint az hogy legyen 15-os tempoja valakinek, 6-os passzal, meg 8-as vedekezessel es bar sokat dobunk de nem tudun meccset nyerni, vagy minosegileg elorelepni.

Leirtam a megvalasztasomkor hogy van egy elgondolasom amit szeretnek vegigvinni es kiprobalni (ez ugye minimum 4 szezon, hiszen a mostani 18 evesekkel kezdodik es oket szeretnem olyan edzestervvel neveltetni ami az en megalmodott es kiprobalasra szant taktikamnak felel meg). Senki nem tudja mukodik e vagy sem. Jelenleg ugy vettem at a csapatot hogy 48-50. helyen vagyunk rangsorolva.

En remelem hogy a mostani nevelesunk mire beerik 21 eves korukra fog tudni minosegileg javulast.
Most szezon vegefele neztem ra a 19 evesekre es van sok-sok igen biztato (90 OSP kozeleben 19 evesen, remek skillekkel)

Megegyszer szeretnem tisztazni az idei 21 evesek, es a most 20 (most indulo uj szezonban 21 evesek) nel nulla azaz nulla rahatasom van/volt. Azok a 101 OSP-sek akiket kiemeltel szamomra hasznalhatatlanok, en nem ilyeneket szeretnek latni a sajat tervem alapjan. Ertelmetlennek tartom a 17-18-as masodlagost 10m meg 10 alatti fo skillekkel 21 evesen. En nem ilyet kerek a mostani 18 - 19 evesektol. Tobbjuk kinai menedzsernel van, akiktol 99% ban azt a valaszt kaptam hogy kb leszarjak, x. neveltjuk es majd eladjak. Nem segitokeszek, nem ugy edzik ahogy esetleg meg lehetne javitgatni rajtuk.
Azzal fozok ami van.
Sz.



This Post:
00
286435.239 in reply to 286435.238
Date: 9/5/2020 3:11:59 AM
Overall Posts Rated:
55
Szívesen elküldöm őket, de tök fölösleges, nem férnek be. Viszont így még inkább nem értem, miért ezek a játékosok vannak a keretben? Ha nem ilyeneket akarsz, nem ilyeneket neveltetsz és használhatatlanok, miért ők vannak a kirakatban? Így ők kapnak XP tápot, és ezt az irányt látják azok, akik nem egy zárt facebook-csoportban vannak. Esetleg erre kezdik el edzeni a játékosaikat, mert ezt gondolják követendőnek. Így pedig csökken a merítés és az edzőbázis (lásd 1. hozzászólásom)

Szerintem nyugodtan megcsinálhatnád azt is, hogy már a 19 évesek legyenek a keretben. Kapják a szezonban a tapasztalat bónuszt, az edzők a pénzügyi kompenzációt. Nem sokan pattogunk itt az eredményesség miatt. Főleg, ha ezt a 20 éves korosztályt elengedted.

This Post:
00
286435.240 in reply to 286435.239
Date: 9/5/2020 3:03:55 PM
Zero Gravity
II.3
Overall Posts Rated:
185185
Second Team:
Ground Zero
Kertem kuldd el, nezzuk meg, szerintem ne magyarazz bele ebbe tobbet:D

Nem engedtem el (akar el is engedhetnem), azt mondtam hogy "azzal fozok ami van", tehat legjobb tudasom szerint lemeccselem ezekkel a sracokkal is majd a merkozeseket, hasznalhato infoval minden meccs jar. Ertelemszeruen a friss 18-19 evesekre tudok koncentralni es ott tudom azt a vonalat kerni amit elkepzeltem edzes teren.

Szerintem ha most a 20 eveseket kihagynam es a 19 eveseket tennem elonybe azzal hogy mar most oket hivom be, akkor az ugyanannyira lehetne negativ a 20 eveseket nevelo managerekre mint amit te feltetelezel azzal hogy bent hagyom oket es mas mit lat.

Miert ok vannak a keretben? Azert mert atnezve az adatbazist ok az adott meritesbol a legjobbak. A 20 eves korosztalyban egymashoz viszonyitva, nem en altalam kitalalva. Szerintem ez teljesen fuggetlen attol hogy en mit szeretek vagy mit kepzelnek el idealisnak.

Az altalam inditott FB csoportban van a (most 18 es 19 eveseket nevelok) 90%-a, 1-2 ember jelezte csak hogy nem akar odajonni, vagy nem tud, vagy egyatalan nem erdekli ez az egesz. Mivel a draft utan a teljes adatbazist atneztem es minden (altalam hasznalhatonakk talalt jatekost tulajaval felvettem a kapcsolatot) ezen logika menten minimalis azok szama akik komolyan nevelnek es az altalad vazolt "fals vonalat" latjak a kirakatban de nem tudnak arrol mi a jovo iranyvonala.

Sz.



From: Jan

This Post:
00
286435.241 in reply to 286435.231
Date: 9/14/2020 1:55:16 PM
Kralji
III.7
Overall Posts Rated:
66
[player=]48039112

This Post:
00
286435.242 in reply to 286435.241
Date: 9/15/2020 7:23:59 AM
Zero Gravity
II.3
Overall Posts Rated:
185185
Second Team:
Ground Zero
Another waste of a hall of fame potential talent.....78 TSP at age of 21 when our top talents with good coordination and training with 90-94 TPS at age of 20 as of today...
Sz.

This Post:
11
286435.243 in reply to 286435.242
Date: 9/22/2020 7:46:06 AM
Zero Gravity
II.3
Overall Posts Rated:
185185
Second Team:
Ground Zero
Sziasztok!

Nehany friss info:
Az elozo evi EB csoportunkban mint emlekeztek 3. helyen vegeztunk es nem jutottunk az egyeneskieseses szakaszba.
Elottunk az a Francia es Olasz gard vegzett, akik egybeknt a legjobb 4-be, majd az Olasz csapat az EB dontobe kerult.
Ennek tukreben azt gondolom plane felertekelodik ez a 3. csoporthely.

Idei friss:
Megkezdtuk az idei vigaszagi vilagbajnoksagot a jelenlegi 21 evesekkel, illetve huztam egy mereszet es bizony betettem olyan meg csak 20 eveseket is (a picit hianyos jelenelegi 21 eves korosztalyba) akiket ugy iteltem meg hogy kiprobalasra megerettek.
Kapasbol kerult be (az egyik szuperneveltunk 20 evesen) IR-be es remekul jatszott.
Nagyon izgatottan varom a jovo evi szezont, az lesz az elso olyan ahol mar az "en neveltjeim" azaz azok a fiatalok lesznek akik mar az en strategiam alapjan lettek felkeszitve.

Tehat az elso merkozesunk megvolt a tavalyi ranglista alapjan 27. helyen kiemelt Danok ellen. Mi a tavalyi lista alapjan 50. voltunk.
Huztam egy mereszet es teljes erobedobast valasztva hazai palyan egy specko felalassal es taktikaval sima 12 pontos gyozelmet arattunk (en is meglepodtem, de ezek szerint az idei eresztes a Danoknal sem olyan eros) .

Kovetkezo meccsunk simanak tunik a 94. helyen szereplo Szaudarabia ellen. Ha minden sikerul akkor 2-0-val varjuk a felsoagrol leesoket.

Jelenleg a 50. helyrol a 32.re ugrottunk fel a tabellan.
Sz.

This Post:
00
286435.244 in reply to 286435.243
Date: 9/27/2020 2:23:39 PM
Zero Gravity
II.3
Overall Posts Rated:
185185
Second Team:
Ground Zero
Sziasztok!

Az U21 program remekul halad.
Szuksegem lenne legalabb egy, de lehet akar ket, elkotelezett, lelkes managerre aki szeretne ebben segiteni (nem csak edzessel) hanem a program megvalositasaban, koordinalasaban, kapcsolattartasban, scoutolasban!

Ha napi szinten nem is, de hetente 3-4 alkalommal kell hogy szanj ra idot.

Facebook kotelezo, hiszen a zart csoport is ott talalhato.

Amenyiben erzel erot magadban, batran keress!
Szepiz


This Post:
00
286435.245 in reply to 286435.244
Date: 11/12/2020 3:58:35 AM
Zero Gravity
II.3
Overall Posts Rated:
185185
Second Team:
Ground Zero
U21 Vigaszági VB update

Hétfőn lejátszottuk az utolsó csoportmérkőzésünket is és jónak mondható 6-2 -es összesitéssel, a 26. helyen bejutottunk a legjobb 32-be.
A +90-es gólkülönbség viszont sajnos a 32. mindösszesen, még akik 5-3-al mögöttünk bejutottak is jobb, sokkal jobb mutatóval vannak.
A vesszőparipám a védekezés, megint kimutatta a hiányosságokat, de a jó hir, hogy a jövő évi EB-re nagyon jól alakul a keret a jelenlegi 20 évesek igencsak igéretesek.

Fontosnak tartom megemliteni, hogy a mérkőzéseken gyakorlatilag mindegyikén vegyesen állitottam fel a csapatot, tehát a jelenlegi 20 évesek akik nagyon jól állnak (többen jobban mint a jelenlegi 21 évesek) is helyet kaptak már, igy még inkább nagy eredménynek tartom a továbbjutást.

A kieséses szakaszba a 7. helyről Belgiumot kaptuk, igy (és annak tudatában hogy teljest mentünk Mexikó ellen) jóeséllyel vége is lesz a menetelésnek.

Köszönöm minden managernek aki a jelenlegi keretbe adott játékost a munkát és csak igy tovább, nagyon várom már a következő évet ahol már a teljes keret velem/velünk edződik!
Udv,
Sz.

This Post:
44
286435.246 in reply to 286435.245
Date: 12/30/2020 2:37:21 PM
Zero Gravity
II.3
Overall Posts Rated:
185185
Second Team:
Ground Zero
Jojjon egy kis U21 update.

Amikor atvettem a 21 eveseket, 55. helyen voltunk rangsorolva, ma 37-nek vagyunk. Ez mindenkepp jo eredmeny, de en ezzel nem vagyok meg elegedett, csupan azt latom hogy jo uton jarunk.

33 fos a zart FB csoportunk es mindenki elott aki ebben resztvesz le a kalappal.

Az elmult hetekben szamtalan U20 edzomerkozest jatszottunk. Szandekosan olyan csapatokat probaltam kihivni akik "papiron" joval erosebbek, hogy minel kozelebbi kepet kaphassak arrol hol lehetunk a nemzetkozi porondon, hiszen a mostani 21 evesek az elso igazi garda akik vegig az en elkepzelesemet kovettek, igy rendkivul bizakodo es egyben izgatott is vagyok.

Az elso edzomeccs a ranglista 9. Finnek ellen volt (U20 vs U20) es 125 - 137 aranyban vereseget szenvendtunk.
Tegyuk hozza ugy hogy a vege elott 4 perccel, vegig vezetve de az utolso negyedben 40 pontot kapva kaptunk ki.
Abszolut biztatonak gondolom ezt a merkozest, hiszen "papiron" es az eddigi eredmenyek alapjan merfoldekben merheto a kulonbseg.

A masodik edzomeccsunk a ranglista 30. Horvatok ellen volt akik a megbeszeltek ellenere vegyesen U21 jatekosokkal tuzdelve alltak ki a mi U20-as csapatunk ellen. 135 - 133 aranyban, ketto ponttal vereseget szenvedtunk.
Ennek tukreben nem kell ecsetelnem hogy nagyon nagy eredmenynek tartom a veget.

Harmadik edzomeccsunk az 55. helyen rangsorolt Svajc ellen volt, U20 vs U20, ahol 131 - 120 aranyban gyoztunk.
Valahol "papiron hasonlo" csapatkent gondoltam rajuk, ezert esett a valasztas a megelozo ket joval erosebb utan Svajcra.
Remek eredmeny.

A negyedik edzomerkozesunk ranglista 32. Anglia ellen volt akik ugyancsak vegyesen U21-el alltak ki es vegul 95 - 120 aranyban gyoztek ellenunk.
Sok meglatast, statisztikat nehez itt talalni, hiszen 1 teljes ev kulonbseggel voltak jatekosok.

Az utolso edzomerkozesre a ranglista 56 Svedeket valasztottam akiket 110 - 103 aranyban siman vertunk.
Azert mondom hogy siman, mert a negyedik negyedig +26 ponttal vezettunk es onnantol szinte a cserek hoztak le a meccset.
A valasztasom egyebkent tudatos volt, megpedig azert, mert abban a szezonban amikor megkaptam az U21 csapatot 20 ponttal, 116 - 96 aranyban kaptunk ki a Svedektol. Megha nem is teljesen realis az osszeeehasonlitas hiszen nem minden evben ugyanaz az U21 szeria, ilyen formaban sokkal luktetobb, nehezebb mint a nagyvalogatott ahol eveken at ugyanaz a garda szerepel es fejlodik, megis ad nemi osszehasonlitast.

A heten pedig megkezdtuk az idei EB-t.

Brutalis csoportot kaptunk (B csoport), a ranglista 1. Lengyelekkel, 18. Torokokkel es 25 Belgakkal, csak hogy a papiron erosebbeket emlitsem. Es van itt meg kakukktojas a Szlovakok tekinteteben akik az elso meccsen mindosszesen 5 ponttal kaptak ki a Lengyelektol, hiaba "csak 41. rangsoroltak" igy azt gondolom nekik is igen jo idei 21 eveseik lehetnek.

Szerencsere a sorsolasunk kedvezo, a nehez ellenfelek a vegen jonnek, addig meg tovabb tudunk fejlodni.
Az elso merkozesunket a hianyosan felallo Ormenyek ellen 140 - 48 aranyban megnyertuk, igy ha masra nem is, de golarany miatt jo kezdes.

Jovoheten a ranglista 66. Irek majd azt kovetoen a ranglista 61. Svajciak (akikkel par hete edzomeccseztunk, lasdd fent) kovetkeznek.
Januar 18-an pedig az elso igazi eroproba a kakukktojas Szlovakok ellen. Azt gondolom ha meglepetest szeretnenk, akkor ezeket a meccseket hozni kell.
En tovabbra is bizakodo vagyok!
Sz.




Last edited by Szepiz(U21 NT) at 12/30/2020 2:43:26 PM

This Post:
00
286435.247 in reply to 286435.246
Date: 1/5/2021 6:38:14 AM
Hofi KC
II.3
Overall Posts Rated:
1515
Köszi a beszámolót, szép munka!

Advertisement