No, nem is tudom, hol kezdjem. Valóban nem tudtam felsorolni 15 játékost, csak mondjuk hetet-nyolcat - amellett a hat mellett, akiket te már leírtál, ezért nem írtam be még egyszer. És igen, Moses Malone Malone komolyan. Élőben ugyan nem láttam, de volt idő, amikor orrba-szájba meccseket néztünk felvételről (szerény becslésem szerint eddig mintegy 2500-3000 meccset láttam), amit csak meg tudtunk szerezni viedókazettán. Moses Malone-nal nem tudom hány meccset láttam, szám szerint maximum 20-25 lehetett, majdnem mind 89-93 közötti (régebbiekhez akkoriban nem jutottunk hozzá) és vállalom a lehülyézést, de szerintem jobb volt akkor, túl a prime időszakán, mint Howard mostanában. Nem volt ugyan atletikusabb, de hogy okosabb volt, az tuti. Vagy csak rutinosabb. Csakhogy Howard is már lehúzott 9 szezont és nem úgy néz(ett tavaly) ki, mint akinek benőtt a feje lágya.
Parish meg szerinted nem volt jobb játékos, mint Howard? Akkor nagyon mást értünk mi jó játékos alatt.
Kemp, Malone és McHale pedig úgy kerültek be, hogy ők bizony sokszor játszottak centert. McHale pl pont akkor, amikor Parish ült. Malone mellett igazából soha nem volt center, max egy nagydarab védő (Eaton), ezért neki kellett megoldania a teljes belső támadást, de ha pl Eaton ült, akkor szerinted ki fogta az ellenfél centereit?
A statokról meg még egyszer: egy bizonyos szint fölött nincs jelentőségük. Nyilván hasznos infót nyújt, amikor arról beszélünk, hogy ki a jobb irányító, CP3, vagy mondjuk Steph Curry és megnézzük, hogy Paul assist átlaga a duplája Curryének. Ez sok mindent elmond. De amikor pl Howardot hasonlítod össze Moses-szal, akkor a statoknak már nincs akkora szerepük. Nem azért tartom Mosest sokkal jobbnak, mert mondjuk 3-mal több pontot dobott meccsenként. De szerintem pontosan érted te, hogy mire gondolok, amikor ezt mondom. Nem tudom, mondjuk Pippent és Durantot egymáshoz hogy viszonyítod (remélem, Pippen van előrébb), de ott sem a statok miatt rakod egyiket a másik elé.
Nance pedig azért jobb játékos nálam, mint Howard, mert szép csendben tette a dolgát, hozta a 15-20 pontos átlagokat több mint 10 éven keresztül. Nem volt hiszti, nem volt sértődés, nem rúgatott ki edzőt, nem követelte, hogy mondjuk Mark Price-t küldjék el, mert ő akar a sztár lenni.
De hogy két legyet üssek egy csapásra, statisztikát használok, ahogy mások is. Egyrészt megmutatom, miben volt jobb Nance, másrészt remélem el tudom magyarázni, miért mondom, hogy statisztikával mindent be lehet bizonyítani, meg mindennek az ellenkezőjét is.
Howard jobb pattanózó, ez vitathatatlan. Howardnak másfél assist a karrierátlaga, Nance-é 2.6, azaz majdnem a duplája. Howard meccsenként 3.1 labdát ad el, Nance mindössze 1.9-et. Ha ezt a kettőt összekombinálod, akkor Howard assist/TO átlaga 0.5, Nance-é pedig 1.36, azaz több mint két és félszerese! És ez egy elég fontos hatékonysági mutató, főleg szoros meccseknél. Emellett Nance büntetőátlaga közel 20%-kal magasabb. Hány meccs ment már el Howard büntetőin? Blokkokban, stealekben, mezőnyszázalékban, azaz az összes többi fő mutatóban közel ugyanazt hozzák. Van valami a statjaikban, ami kifelejtettem, esetleg szándékosan ferdítettem?
Don't feed the troll