Hát ebből Burke már ment, ha kell valakinek, viheti waiverről. Telfair-t is bepróbáltam egy meccsig, de ők ketten dobtak 0/9 vagy mennyit tripláról, és talán 4/20-at mezőnyből, ha ez nincs, akkor alighanem sokkal előrébb vagyok tripla %-ban meg FG-ben is.
Benne volt a választásaimban az, amit írtál, meg tudod én nem igazán vagyok az a típus, aki sztárcsapatoknak drukkol, de ezt már leírtam valahol. Én ezt a relatív statokra építettem fel, és ha jól gondolom én voltam a legtöbbet cserélő eddig, mert nagyon szívok kezdettől fogva. Eleve kidőlt Morrow, akitől sokat vártam, de nincs Calderon sem (már a csapatban sem, egyikük sem), Hardaway nagy blama lett. Hoztam Corutney Lee-t FA-ról, dobott a legutóbbi meccsen kezdőként 12 pontot 16 perc alatt (meg vagy 4 pattanót is), erre a földön fekve fejberúgták. Gibson is egy jó steal lehetett volna, erre ő is kidől, ráadásul ő gázosnak tűnik. Ezek miatt eleve ment a tripla stat, és rosszabb lett az FG% is, pedig erre ment volna ki a dolog. Nem csoda, hogy ott vagyok, ahol. Ma éjjelig, ha jól emlékszem, tökutolsó voltam tripla %-ban, pedig abból az első háromba vártam magam. De a bedobott tripla is ramaty volt nagyon. Most Klay és Copeland löktek egyet a szekéren, de a két PG-n úgy ahogy van, el is ment.
Wiggins nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz jó idén, a posztját sem találják, Parker még kérdéses, mert neki megvannak a vállalásai, csak éppen nem dobja be, de ez még változhat. Én úgy látom, hogy egyelőre nem egy jó scorer (még lehet jobb), de annyira rossz választás ő nem volt, mert csinált már két dupla duplát, és kifejezetten jó pattanózónak tűnik.
Olynyk is jó lett volna, ha az első napon nem Hardawayt rakom be helyette az utolsó pillanatban (kidobtam vele 19 pontot meg asszem 6 pattanót, Hardaway 7 dobott pontjáért meg egy nevetséges FG%-ért). A tripla specialisták Thompsonon kívül megemberelhetnék magukat a jövőben, bár Copeland esetében észbekaphatna a Pacers, hogy ő nem csere kategória abban a csapatban. A 6/11-e ma éjjelről már biztató.
Egy kérdés. Csak én vagyok olyan sületlen, hogy többet vártam Adams-től?
Last edited by kaygee at 11/2/2014 6:05:37 AM