Nem lehetetlen, de nem is túl valószínű.
Ahogy én látom, utánpótlás mindenképpen kéne DH-ból például Sógor helyére, amolyan specializált fajta. Viszont ez a játékos gyakorlatilag 23 éves. A védekezését 17-re kellene hozni, és utána nyomni a dobótávját, aminek meg kellene legalább 15-nek lenni (és egy-két hatékony ima, hogy időközben a tempója is megfelelően fejlődjön). Szerintem nem lenne meg. Másrészt úgy érzem, hogy lesz itt olyan, aki 21 éves kora végére fogja hozni legalább ezeket a számokat.
Másrészről sajnos most is (mint mindig) viszonylag kevés az olyan játékos, aki hasonló kalibert meg tudna venni, és a magyar edzeni szándékozókat inkább tartogatnám a draftra vagy egy olyan játékosra, akinek jobbak az esélyei (már ha lesz olyan, akit kitesznek).
Ettől függetlenül érdemes lehet a hasonlókat is figyelemmel követni, de azt mondom, hogy inkább edződjenek külföldön, és nem a mi erőforrásaink menjenek el rá.
Merem remélni, hogy az ő esetében már kevésbé lesz kérdéses, hogy bekerül-e:
(9611536)